Polgármesterjelöltek a választási kampányban

Nagy a vihar, a Zamárdiak facebook csoportban a választásokkal kapcsolatban, immár rasszistáznak is, de finoman. Mi is szeretnénk elmondani véleményünket ezen a helyen, úgy, hogy nem rasszistázunk, nem öntjük le cukormázzal az igazságot, nem koncentrálunk, arra, hogy mindenki egyforma megszólalást, kapjon. Nem akarunk semmilyen hivatalnak vagy pénzügyi csoportnak megfelelni. Egyedül Zamárdi ingatlantulajdonosainak szeretnénk tiszta vizet önteni a poharukba.
Lássunk egy rövid, tényeken alapuló véleményt a polgármesterjelöltekről:
És kérem ne kiabáljanak a személyiségi jogaikért a politikusok, mert nekik többet kell elviselniük, mint egy normál polgárnak. A megfogalmazásainkara pedig kínosan ügyelünk.
Benkő-Benczúr Balázs aki már többször volt polgármesterjelölt, és a „jóemlékű” parti Fészek műíntézményt tulajdonolta, vezette. Valószínűleg ezt is inkább szegény, Zamárdi díszpolgár papája és Csákovics úr barátságának köszönhette, mivel a műintézmény még egy lepukkant vidéki kocsmához sem nagyon hasonlított a gyönyörű Balaton-parton, mintsem egy átlagos szórakozóhelyhez. Vele nem kell sokat foglalkozni, mert kevés esélye van a megválasztásának, és valószínűleg csak a Zamárdi polgárok pukkasztása miatt indul a választásokon, bosszúból, mert nem adtak további működési engedélyt a Parti Fészeknek, amit most Szántódon üzemeltet. Miért nem ott indul? Természetesen programja nem ismert!
Csákovics Gyula urat jól ismerjük, minden szempontból, de főleg rátartisága, az emberekkel való nemtörődömsége, gigerlisége miatt. Persze komoly bajok vannak a mélyben is a város vezetésével kapcsolatban, de erről, részletesen később. Zamárdi az utóbbi években rossz irányba haladt és ezen változtatni kellene. Természetesen programja nem ismert!
Czibula-Myers Csaba egy új szín a jelöltek között. Új programmal jelentkezett, és ha ezt a programot megvalósítaná, jót tenne Zamárdinak. Íme itt a program:
Czibula-Myers Csaba vagyok, Zamárdi állandó lakosa. 4 gyermekemmel és szeretett feleségemmel egy gyönyörű, befogadó településen élünk, melynek értékeit szeretnénk megőrizni és még jobb hellyé tenni a következő generációk számára. Ezért úgy döntöttem, hogy konzervatív értékrendemet ötvözve a közösségi szemlélettel, elindulok a 2024-es önkormányzati választásokon, mind polgármesterjelöltként, mind pedig képviselőjelöltként. Nem titkolt célom mindenki polgármestere lenni, az emberek pártpolitikai és/vagy vallási, származási, őslakosi vagy nyaralótulajdonosi státuszán túllépve, megvalósítva ezt.
Hiszek abban, hogy a változásnak, az arra való érezhetően jelentős igénynek itt Zamárdiban és a valós választás lehetőségének, egyaránt teret kell adni. Polgármesterként olyan nyitott és szolgáltató városházát képzelek el, amely mindig elérhető mindenki számára, és átlátható a működése és döntési mechanizmusai. Emellett fontosnak tartom a szociális gondoskodást és a közösség bevonását, hogy valódi közösségi értékeket képviseljünk.
Ugyanis kizárólag az emberek és közösségeik érdekeit szeretném képviselni, és ehhez mindannyiukat összefogni egy még jobb Zamárdiért, ahol nem helyi urak, hanem a közösségi érdek az elsődleges! Köszönöm, hogy ebben támogatásukra számíthatok! Köszönöm a sok embernek, akik már első napon indulásomat támogató aláírásukkal erősítették bennem, hogy van a változásra igény. A bizalmukat tisztelve és megerősítve szeretném rendhagyó módon ismertetni, milyen programhoz, elképzelésekhez kérem Zamárdi lakosságának a támogatását, mint az indulást támogató aláírásával, mint később a szavazatok tekintetében.
Nem szeretnék zsákbamacskát árulni,
ÜRES VÁROSKASSZA: Az, aki ismeri Zamárdi képviselőtestületének 2024. évi költségvetését, az láthatja, hogy nagy eséllyel üres kassza lesz az év végére, mikor az új testület átveheti a stafétát. Hiszen a város jelenlegi vezetése 2x annyit tervez költeni, mint a bevétele a választási évben, felélve ezzel Zamárdi teljes megtakarítását is. Persze nyugtával a napot, de a város pontos anyagi helyzetének – közinformációk hiányában –, ismerete nélkül az alábbiakat szeretném megvalósítani, amelyek üres kasszával is működhetnek, erre a szándék bennem megvan.
ÁTLÁTHATÓSÁG: Ezért, és még azért, mert úgy gondolom az a korrekt, ha már a program meghirdetése is átlátható és későbbiekben így számokérhető a választók által rajtam. Íme a pontokba szedett programom:
- AZ UTCA MINDENKIÉ! Polgármesterként sosem fogom lezárni azt az utcát a közforgalom elől, ahol élek, sőt a helyi lakosság és az iskolás gyermekek érdekeit szem előtt tartva fogom kérni a képviselőtestületet a jelenlegi közlekedésirend felülvizsgálatára.
- SZÁMONKÉRHERŐSÉG, ÁTLÁTHATÓSÁG: A saját vagyonbevallásomat, beleértve a saját és családtagjaim nevén lévő ingatlanvagyont is nyilvánossá teszem, és erre fogom ösztönözni a képviselőtestület minden tagját. Átláthatóvá szeretném tenni, kinek hol milyen ingatlan és egyéb vagyongyarapodása esik egybe esetleg a közszolgálatával és kinek nincs ilyen, ez helyreállíthatja e tekintetben a helyi közbizalmat is és jobban egyezik az én értékrendemmel is. E tekintetben a település ingatlanvagyonát, gazdálkodását is átlátható, ellenőrizhetővé és számonkérhetővé teszem, a korábbi döntések történések tekintetében is.
- ÚJ JEGYZŐ. Az átlátható és számokérhető működés törvényességi őrének dr Dudás Anita korábbi jegyzőt kérem fel megválasztásom esetén, hogy lássa el úja a település működésének őrzőjének feladatait. Legyen Zamárdi féke és „hatalmi” ellensúlya a mindekori városvezetés mellett.
- NAGYFESZTIVÁL STOP. Nem kérek ingyen Charlie koncertet a kampányzáróra, de elvárom, hogy Zamárdi lakosságának megfelelő módon és ár/értékarányban működjenek a nagy fesztiválok a településen!
a. Az élet majd eldönti, hogy lejárt lemez-e a nagyfesztiválok piacképessége, mennyire van még rá igény és akarják az emberek megfizetni az ilyen típusú fesztiválcsomagokat. A nyitottságot e tekintetben is meghirdetném, de szigorú és átlátható feltételek mellett!
b. Az biztos, hogy Zamárdi több nagy fesztiválból nem kér, a jelenlegiek is csak akkor maradhatnak, ha a terület idő és méret arányuk egymáshoz és a piaci értékhez is megfelelő bérleti díjat fizetnek, a terület helyreállítási díját és a település helyreállítási (fesztivál területen kívüli takarítás, közrend biztosítása, az utak és zöld területek, játszóterek stb. helyreállítása) díját is megfizetik a bérleti díjon felül, az építési és bontási időt kötbérrel terhelten rövidebbre kell szabni nekik és kamionstopot vezetnék be a szállításkor a település szűk utcáiban.
c. A szerződés meghosszabbításról csak akkor tárgyalhatunk az idő és kamion korlátokon, illetve a bérleti és egyéb települési költségek megfizetésén kívül a nagy fesztiválok, csak akkor foglalkozhatnak saját szálláskiadással és más településekre szállás közvetítéssel, ha ZAMÁRDI SZÁLLÁSHELYEI MÁR MEGTELTEK! Az nem működik, hogy a fesztiválok zaját, koszát és szemétét Zamárdi lakosok viseljék el építési időkkel együtt és más települések meg nettó haszonélvezőként szerepeljenek a fesztivál életében. A fesztiválok más településen nem működtek, így azok szervezőinek nagyobb szüksége van Zamárdira, mint fordítva ezért ennek a helyzetnek megfelelően lehet csak egyáltalán e kérdést megnyitni.
d. amennyiben a település megosztottsága ilyen erős marad nagy fesztiválok kérdésében és a fesztivál szervezők nem hajlandóak a fenti kérdésekben számon kérhető módon kötelezettségeket vállalni, úgy helyi népszavazással (nem a fesztivál szervezők piackutatásával) döntsünk arról a település lakossága szeretné-e ezt folytatni.
- ÉRTÉKMEGÖRZÉS! NEM LEHET SIKERES TELEPÜLÉS JÖVŐJE, ANNAK MÚLTJÁNAK TISZTELETE ÉS ÉRTKEINEK MEGŐRZÉSE NÉLKÜL! Nem szabad, hogy Zamárdi egy lábon álljon és nagy fesztiváloknak kiszolgáltatott turisztikai helyezte erősödjön, ezért Zamárdi hagyományos értékeit, régészeti leleteinek visszahozatalát, a településkultúráját és történetét kívánom erősíteni. Újra életet lehelni a Tájházba, a Kultúrházba és a most épülő civil ház funkcióit e szolgálatába kívánom állítani. Az itt feltárt, római kori, avarkori és kelta régészeti leleteknek a kaposvári és más múzeumok raktáraiból visszaszállítva kiállításokat és a digitális reformmal ezeket interaktív attrakciókkal bemutatva kívánom a település turisztikai lehetőségét mind a 4 évszakban fejleszteni, de egyúttal a jövő nemzedéke számára a település korábbi értékeit megismertetni és átadni is ezáltal. Zamárdi 16 éve város, de nem 16 éves település!
- LAKÓPARK STOP! – A település kisvárosias, családbarát mivoltát és élhető településként megőrizni magunknak és az utókornak is. Ezért lakóparkstopot hirdetnék olyan tekintetben, hogy a település ingatlan területeinek beépíthetősége mellett a fejlesztéseknél a frissített szabályozás betartása mellett csak olyan esetben kap Társasház és/vagy lakópark használatba vételi engedélyt, ha az általa okozott infrastrukturális közterekhez helyben hozzájárul. Azaz nem csak a közmű gerinchálózatok fejlesztéséhez a településen, hanem csakúgy a közutak, járdák fejlesztéséhez is, hogy az általa okozott forgalomnövekedést kezelni tudja a település. Ahogy az ingatlanhoz tartozó saját területen belüli parkoló helyet is szabályozni kívánnám a településen. Elképzelésem szerint nem állunk a fejlődés útjába természetesen, de nem mindánáron támogatunk mindent.
- LAKÓAUTÓ STOP. Ahogy az úthasználati díjakban változások lettek a lakóautók tekintetében úgy a helyi vadkempingezési gyakorlatot is szabályozni kívánom a nemzetközi gyakorlatlatnak megfelelően.
a. A 3,5 tonna össztömeg feletti lakóautók vasúttól északra teljes Zamárdi területén egyedi behajtási engedély megváltásával közlekedhetnek, csak úgy, mint a buszok és ezt meghaladó teherautók. Parkolásuk nem, csak várakozásuk lesz megengedett e terület közterületein, parkolásra e kategóriába tartozó járműveknek a Szt. István út melletti „fesztivál parkoló” területet jelöljük ki. Maximum 3 nap ott tartózkodásra.
b. 3,5 tonna össztömeg alatti lakóautók behajthatnak és parkolhatnak is vasúttól északra, de sehol nem ingyenesen, hanem például óránként 2000 Ft/óra és/vagy napi 20.000 ezer Ft parkolási díjért/nap és csak az arra kijelölt parkolókban. Útszélén és/vagy minden közparkolóban nem. Aki ezt nem akarja igénybe venni azok szintén a Szt. István út melletti vagy más területen kijelölt parkolót vehetik igénybe maximum 3 nap ott tartózkodásra. Ennél hosszabb tartózkodásra és vagy vízparti tartózkodásra Zamárdi kempingjei várják szeretettel is kempingelni vágyókat a településen.
- PARKOLÁSI REFORM! A fizető parkolást, mint lehetőséget a város bevételeinek növelésén túl közlekedés szakmai fogalom irányításra is használnánk. A lakóautó stopon kívül Zamárdi vasúti vonaltól északra teljes területén bevezetnénk a fizetős parkolás a vasúttól délre pedig egyes részein. Azzal, hogy az nyaralótulajdonosok és állandó lakosok, és az itt megszálló adófizető vendégek kedvezményeit megtarjuk. Az itt adót nem fizető autóforgalom parkolási díjának pedig előre meghatározott %-át kötelezően a település infrastrukturális fejlesztésére fordítjuk, járdák, sebességmérő állomások, fekvő rendörök stb. létesítésére a vasúttól délre, de északra lévő területeken is! Az úgynevezett egynapos ide látógató turistákat pedig a fizető övezet kiterjesztésével „vesszük” rá, hogy az ingyenesen használható strandok, kijelölt fürdőhelyeink közterületeinek fenntartásához hozzájáruljanak ők is.
- NE NÉPTELENDJEN EL ZAMÁRDI, MINT A TÖRÖK IDŐKBEN!
b. Éves foglalkoztatás: Olyan vállalkozások, szolgáltatók letelepedését ösztönöznék akár kezdetleges adókedvezményekkel is, amely a település lakóinak ÉVES foglalkoztatásának problémáján csak úgy segítenének, miként a település élhetőségének minőségén is. A potenciális foglalkoztató cégeken kívül más tóparti települések példájából kiindulva a szezon hosszabbítás lehetőségét felülvizsgálni és az önkormányzat eszközeinek lehetőségével elősegíteni, vagy legalábbis ösztönözni, de ugyanakkor működésében szabályozni is azt.
c. A 4 évszakos szezont az önkormányzat és cége egy olyan településmarketinggel támogatják, amely megfelel a kor technikai kihívásainak, felhasználó és ügyfélbarát. Ez nem csak a település programjaiban, hanem online felületeiben és kommunikációban is változást hoz majd!
- NYARALÓTELEP FEJLESZTÉSEK, STRAND ÉS UTCAVÉGI LEJÁRÓK kérdése.
a. A település ingatlanadójának és minden, ezen területre eső bevétenek meghatározó százalékát kötelezően Zamárdi, Zamárdi – Felső és Széplak részek nyaralóövezeteinek karbantartására és fejlesztésére fordítanánk.
b. Nem csak azért, mert az adófizető nyaraló tulajok jogos elvárása ez, hanem azért is mert ezen területen TERMELŐDIK zamárdi két legnagyobb bevételét jelentő adó, az idegenforgalmi (vendég éjszakánként fizetendő) adó és az ingatlanadó is. Már Mária Terézia is megmondta, „etetni kell a juhot, ha nyírni akarod”.
c. Tehát minél élhetőbb és turisztikailag csábítóbb e terület annál több a település bevétele, annál többet tudunk költeni szociális szolgáltatásokra csakúgy, mint városüzemeltetésre. Azaz ne legyenek iszapos elhanyagolt utcavégi lejárok, nem kotrott strand medrek és nem ápolt és nem karbantartott nádas és/vagy közterületek. Ahogy viszont legyenek járdák, minél több közösségi köztér és átgondolt, fentartható település üzemeltetés.
- HA VALAMI NEM TETSZIK, NE HÚZZ EL INNÉT, HANEM SEGÍTS JOBBÁ TENNI, MEGOLDANI AZT! Befogadó és barátságos település jegyében szakítanánk azzal a gyakorlattal, hogy ha akár időszakos, ha akár állandó lakosnak nem tetszik valami, akkor a válasz számukra az, hogy „el lehet innét költözni”. Ne költözzön innét el senki, hanem közösségként tegyen, segítse a település fejlődését. A közösség erejében hihetetlen erő tud lakozni, ahogy elődeink tették ezt az 1920-as – 1930-as években a település fejlődésért, úgy most is inkább annak szolgálatában szervezném az időszakos és állandó lakosokat közösen. Az időszakos és állandó lakosok úgy szomszédjai egymásnak, hogy egymásra is vannak sok tekintetben utalva és/vagy kiegészítik sok mindenben egymást, akkor ezt fordítsuk az előnyünkre.
- ZÖLD ZAMÁRDI! a parkoást a parti zöldterületekről és a tó vízgyűjtő területéről szeretném kintebb szorítani, ahogy szigorítanánk a zöldterületének kezelését és használatát is. Ki kell dolgozni a település nem csak fenntarthatósági stratégiáját, hanem a „fenntartunk és visszaadunk” stratégiáját is! Törekedni kell az energiatakarékos és alternatív energiatermelést- és használatot biztosító lehetőségekre csak úgy, mint a fák és zöldterületek védelmére és megőrzése. Ne úgy legyünk energiatakarékosak, hogy szezon hosszabbítás szólama közben lekapcsoljuk Zamárdi turisztikai központjában nyáron kívül a közvilágítást, hanem keressünk valós megoldásokat erre!
- VÁLTOZTATÁSI TILALOM ÉS ÁTGONDOLT INGATLAN GAZDÁLKODÁS! A város arculati kézikönyvét ennek megfelelően szigorítanánk és változtatási tilalmat vezetnénk be a nagy strand teljes területére, csak úgy, mint a többi strandunk zöldterületére. Az ezeken lévő ideiglenes építményeket szigorúbban szabályoznánk, adott esetben, mint pl. a T- Beach, visszább szorítanánk a strandi zöldterületnek kedvezően.
- SZOCÁLISAN ÉRZÉKENY GONDOSKODÓ és NYITOTT VÁROSHÁZA! Szakítani akarok azon hagyománnyal, hogy a település van a városvezetésért és nem fordítva. Így egy nyitott és átlátható városházát hirdetek, ahol jómagam és a képviselő testület feladatainak ellátására összpontosít elsődlegesen, csak úgy, mint a hivatal dolgozói. Vállalásom, hogy minden nap bejárok dolgozni a hivatalba, annak munkatársainak és a lakosságnak napi szinten elérhető leszek, nem csak választási években.
a. folyamatos képviselőtestületi és polgármesteri fogadóórák megtartása (nem csak választási években)
b. a település eseményein rendezvényein való részvétel, nem csak választási években.
c. a városháza tájékoztatási kötelezettségének és ügyfélcentrikus működésének javítása, beleértve az önkormányzatot, de az önkormányzati cégeket is!
d. átláthatóság és számonkérhetőség javítása az önkormányzat és cégei működésében.
e. ügyfélszolgálat üzemeltetése és lakosságcentrikus működése.
f. Helyi békéltető testületek létrehozása, a közösség együttélésének javítása érdekében. Esetleg ingyenes jogi tanácsadással az önkormányzat jogi képviselője által például a közösségi térként funkcionáló akár a ZAM területén.
g. közzétételi kötelezettségek betartása, mind a közszerződések, mind a vagyonnyilatkozatra kötelezettek tekintetében.
h. közösségi költségvetés, ahol nem csak letudjuk a költségvetéshez szükséges közmeghallgatást, hanem figyelembe is vesszük az ott elhangzott javaslatokat. Sőt a település éves költségvetésének előre meghatározott részéről minden évben a lakosság dönthet majd, hogy mire költsük azt!
Zamárdi lakói!
Nézzék el nekem, hogy konzervatív emberként és korábbi focistaként a TOTO 13+1 teli találatos számával megegyezően hirdettem meg a programomat. Ugyanakkor természetesen azt szeretném, ha ez nem a szerencse alapján kerülne teljesítésre, hanem önökkel, az önök felhatalmazása alapján az új város vezetéssel és testülettel közösen dolgozva ténylegesen!
Tehát, többek közt a fenti vállalásokhoz, program tervéhez kérem támogatásukat, legyenek ezek és még sok más sikeres projektben, program megvalósításában a partnereim. Hiszem, hogy Zamárdi egy jó hely, amely lehet egy még jobb hely is, akkor, ha ezért közösen teszünk, de leginkább a közért teszünk!
Mindenki polgármestere szeretnék lenni, így a fenti programban és település és annak lakói közép centrális értékrend mentén nyitott vagyok a választásokon induló és esetlegesen mandátumot szerző minden régi és új képviselővel, jelölttel történő együttműködésre!